Magamról

Dr. Ölveczki Karolina ügyvéd vagyok. A Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem diplomámat, summa cum laude minősítéssel, 2003-ban. Gimnazista koromban beleláttam az ügyvédi szakmába, és annak szabadsága és önállósága olyan vonzerőt jelentett számomra, ami egészen a jogi szakvizsgáig repített. Az érettségi után és egyetemi éveim alatt ügyvédi irodában dolgoztam. Döntésem és szakmai felkészültségem megalapozására tapasztalatokat gyűjtöttem közjegyzőnél és nemzetközi irodánál is. Principálisom első jelölti évemet követően nagyfokú önállóságot biztosított számomra, így elmondhatom, hogy nagyon korán az önállósodás útjára léptem. 2008. óta vagyok a Pest Megyei Ügyvédi Kamara tagja. Cégjoggal, társasági joggal kapcsolatos ismereteim elmélyítésére részt vettem az ELTE társasági szakjogász posztgraduális képzésén. 

Bővebben

Szakterületeim

Szakterületemmé a polgári jogot választottam, ezen a jogterületen mozgok a legszívesebben. Elsősorban ingatlanjoggal, cégjoggal és családjoggal foglalkozom. Kiemelten fontos számomra, hogy ügyfeleim felkészülten és biztonsággal tudják az életük következő jogilag jelentős lépéseit megtenni, szakmai tudásommal és emberi tapasztalatommal támogatom őket jogi ügyeik intézésben. Ingatlanügyletekkel, öröklési- és családjogi ügyekkel kapcsolatban, cégügyekkel kapcsolatban tanácsadási, okiratszerkesztési, perbeli és peren kívüli képviseleti tevékenységet végzek, szükség esetén angol és német nyelven.

Coaching szemlélet

Ügyfeleim mélyebb és egyénre szabottabb támogatása érdekében business coach képesítést szereztem, kitekintve ezzel egy másik számomra kedves területre is. Hiszek abban, hogy az embert a maga egészében kell nézni, mert a körülményeire, lehetőségeire és adottságaira figyelemmel tudja a számára legmegfelelőbb jogi és üzleti irányultságú döntéseit meghozni. A coaching szemlélettel speciális kérdezési technikák útján tudom ügyfeleimet segíteni üzletfejleszéltük és jogi irányultságú döntéseik meghozatala során. 

Amit én elvárok

A velem együtt dolgozó megbízómtól elvárom, hogy a saját ügye számára legalább olyan fontos legyen, mint nekem. Ez azt jelenti, hogy minden iratot, adatot és körülményt megfelelő időben adjon át, az iratokat időben és alaposan olvassa át. Feltárom és bemutatom a lehetséges útirányokat a jog útvesztőiben, majd együtt megyünk tovább a kiválasztott úton.

Pro bono tevékenység

Pro bono tevékenységet szakmai pályafutásom alatt rendszeresen végeztem, az én értékeimmel is egyező célú, társadalmilag fontos tevékenységet végző szervezetek számára sokszor nyújtottam ingyenes vagy kedvezményes jogi szolgáltatást. 

Kezdő női vállalkozóknak

Mivel magam is három gyermek édesanyja vagyok, és tudom, milyen nőként és/vagy család mellett dolgozni, karriert építeni, így szeretném támogatni a kezdő vállalkozó nőket. Részükre vállalkozásuk első évében kedvezményes jogi szolgáltatást és tanácsadást biztosítok, egyedi megbeszélés alapján. Terveim között szerepel női vállalkozók számára jogi és üzleti workshopok tartása, ezzel szeretném nőtársaim számára könnyebbé tenni vállalkozásuk elindítását, anyagi függetlenségük megteremtését. 

Főoldal
Céltűzés

Megbízómmal az első konzultáció alkalmával részletesen feltérképezzük a jelenlegi jogi helyzetet és hogy miért keresett meg engem.

Megbeszéljük, hogy vállalom-e a megbízást. Ezt követően kerül sor megbízási szerződés megkötésére, tényvázlat felvételére és meghatalmazás aláírására.

Egyes ügyekben iratok, akták átnézésére is sor kerülhet a megbízás felvétele előtt, ami több munkaórát is igénybe vehet.

Megbeszéljük a megbízóval, mik a lehetőségek és a kockázatok, majd közösen, a megbízó preferenciát figyelembe véve, eldöntjük, mi a cél.

Fókusz

Kiemelten fontos számomra, hogy ügyfeleim tisztában legyenek az ügyük jogi jelentőségével és lehetséges következményeivel. Minden körülmények között ügyfelem érdekében, a jogszabályok és az ügyvédi etika keretei között folytatom tevékenységemet.  Az ügyvédi titkot minden körülmények között –az ügyvédi tevékenységről szóló törvény szerint- megőrzöm.

Kreativitás

Vannak olyan helyzetek, amikor több lehetséges megoldás kínálkozik megbízóim előtt, amik megfelelő szaktudással állapíthatók meg. Amikor a törvényes keretek között van választási lehetőség, ezeket megbízóim elé tárom, elmondom lehetséges kockázataikat, a velük járó költséget, bizonyítási terheket és az ügy kimenetelének vélelmezhető valószínűségét. Ezt követően mindent megteszek az eredményért.

Szakterületeim

ingatlanjog

  •  ajánlattétel előtt tanácsadás
  • tulajdoni lap lekérése és ellenőrzése
  •  ingatlan eladás előtti tanácsadás
  •  adásvételi, ajándékozási és csere ügyletekhez kapcsolódó okiratok elkészítése
  •  társasház alapítás
  •  használati megállapodás készítése
  •  közös tulajdonnal kapcsolatos kérdések
  •  termőföld ügyletek
  •  ingatlannal összefüggő befektetési tanácsadás
  •  bérleti szerződések

CÉGjog

  • cégalapítás
  • módosítás
  • üzletvitellel kapcsolatos teljes körű jogi tanácsadás
  • megbízási, vállalkozási és egyéb szerződések, ÁSZF véleményezése és szerkesztése
  • törvényességi felügyeleti eljárás
  • végelszámolás
  • átalakulás
  • betéti társaság
  • korlátolt felelősségű társaság
  • részvénytársaság

öröklési jog

  • végrendelkezéssel kapcsolatos tanácsadás
  • okiratszerkesztés
  • vagyonjogi kérdések
  • öröklési szerződés
  • kötelesrész
  • ági vagyon
  • lemondás az öröklésről
  • hagyatéki tartozásokkal kapcsolatos tanácsadás, képviselet

családjog

  • válóper
  • házassági vagyonjogi szerződés
  • gyermekelhelyezéshez, kapcsolattartáshoz kapcsolódó kérdések
  • házassági vagyonjogi per
  • apasági per
  • közös lakáshasználat rendezése
  • élettársi kapcsolat rendezése
  • gondnoksággal kapcsolatos tanácsadás 
  • örökbefogadással kapcsolatos ügyek
  • gyermektartás

POLGÁRI JOG

  • tulajdonjog
  • elbirtoklás
  • közös tulajdoni ügyek
  • haszonélvezeti jog
  • szolgalmi jog alapítás
  • tartozáselismerés
  • vállalkozási szerződés
  • megbízási szerződés
  • tartási és életjáradéki szerződés

ingatlanjog

  •  ajánlattétel előtt tanácsadás
  • tulajdoni lap lekérése és ellenőrzése
  •  ingatlan eladás előtti tanácsadás
  •  adásvételi, ajándékozási és csere ügyletekhez kapcsolódó okiratok elkészítése
  •  társasház alapítás
  •  használati megállapodás készítése
  •  közös tulajdonnal kapcsolatos kérdések
  •  termőföld ügyletek
  •  ingatlannal összefüggő befektetési tanácsadás
  •  bérleti szerződések

CÉGjog

  • cégalapítás
  • módosítás
  • üzletvitellel kapcsolatos teljes körű jogi tanácsadás
  • megbízási, vállalkozási és egyéb szerződések, ÁSZF véleményezése és szerkesztése
  • törvényességi felügyeleti eljárás
  • végelszámolás
  • átalakulás
  • betéti társaság
  • korlátolt felelősségű társaság
  • részvénytársaság

öröklési jog

  • végrendelkezéssel kapcsolatos tanácsadás
  • okiratszerkesztés
  • vagyonjogi kérdések
  • öröklési szerződés
  • kötelesrész
  • ági vagyon
  • lemondás az öröklésről
  • hagyatéki tartozásokkal kapcsolatos tanácsadás, képviselet

családjog

  • válóper
  • házassági vagyonjogi szerződés
  • gyermekelhelyezéshez, kapcsolattartáshoz kapcsolódó kérdések
  • házassági vagyonjogi per
  • apasági per
  • közös lakáshasználat rendezése
  • élettársi kapcsolat rendezése
  • gondnoksággal kapcsolatos tanácsadás 
  • örökbefogadással kapcsolatos ügyek
  • gyermektartás

ingatlanjog

  •  ajánlattétel előtt tanácsadás
  • tulajdoni lap lekérése és ellenőrzése
  •  ingatlan eladás előtti tanácsadás
  •  adásvételi, ajándékozási és csere ügyletekhez kapcsolódó okiratok elkészítése
  •  társasház alapítás
  •  használati megállapodás készítése
  •  közös tulajdonnal kapcsolatos kérdések
  •  termőföld ügyletek
  •  ingatlannal összefüggő befektetési tanácsadás
  •  bérleti szerződések

CÉGjog

  • cégalapítás
  • módosítás
  • üzletvitellel kapcsolatos teljes körű jogi tanácsadás
  • megbízási, vállalkozási és egyéb szerződések, ÁSZF véleményezése és szerkesztése
  • törvényességi felügyeleti eljárás
  • végelszámolás
  • átalakulás
  • betéti társaság
  • korlátolt felelősségű társaság
  • részvénytársaság

öröklési jog

  • végrendelkezéssel kapcsolatos tanácsadás
  • okiratszerkesztés
  • vagyonjogi kérdések
  • öröklési szerződés
  • kötelesrész
  • ági vagyon
  • lemondás az öröklésről
  • hagyatéki tartozásokkal kapcsolatos tanácsadás, képviselet

családjog

  • válóper
  • házassági vagyonjogi szerződés
  • gyermekelhelyezéshez, kapcsolattartáshoz kapcsolódó kérdések
  • házassági vagyonjogi per
  • apasági per
  • közös lakáshasználat rendezése
  • élettársi kapcsolat rendezése
  • gondnoksággal kapcsolatos tanácsadás 
  • örökbefogadással kapcsolatos ügyek
  • gyermektartás

Az ügyvédi munkadíjról

Az ügyvédi munkadíjra minden esetben ügyre szabva teszek ajánlatot, megismerve a konkrét körülményeket. Kérjen árajánlatot emailben vagy telefonon, állok rendelkezésére. 

Amivel hatékonyan segítem jogi ügyei megoldását:

Teljes megbízhatóság

Az ügyvédi hivatás egyik alappillére, hogy az ügyvéd és megbízója között teljes körű bizalom álljon fenn. Távol élő ügyfeleim ügyeit gyakran szinte szabad kézzel látom el, rendszeres és teljes körű tájékoztatásuk mellett. 

 

személyre és szituációra szabott kérdezés és magyarázat

Az ügyeket a megbízó szempontjából tekintem át, és javaslataimat úgy teszem meg, hogy az az ő életében az általa kívánt hatást, változást érje el. Javaslataimat, tanácsaimat mindenkor maximális tisztelettel és odafigyeléssel tárom az ügyfél elé.

Rugalmasság

Megbízóimat folyamatosan tájékoztatom ügyük állásáról. Személyes és az első találákozást követően online konzultáció keretében biztosítok lehetőséget tanácsadásra. A jog napi szintű kihívásai területén folyamatosan fejlesztem magamat és a modern technika vívmányait napi szinten használom. 

külföldön élő megbízók teljes körű kiszolgálása

Hosszú időt töltöttem el magam is külföldön, így különösen hatékony segítséget tudok nyújtani más országban élő magyarok számára. Jól ismerem azokat a jogi nehézségeket, amikkel szembe kell nézniük. 

Project alapú hozzáállás

Ügyeimet projectként kezelem, melyet gondos tervezési folyamat előz meg. Folyamatosan szemmel tartom az ügyek állását.  A megbízót értesítem az üggyel kapcsolatos fejleményről, nincenek elfeledett akták, ügyek. 

kreatív ingatlanfejlesztési ötletek és jogi megoldások

Számos ingatlanfejlesztő és kisvállalkozó ügyfelem van. Ügyvédjelölti éveimtől kezdődően aktív együttműködésben álltam ingatlanosokkal, rengeteg üzleti célú ingatlanügyletet támogattam jogi segítségemmel. 

Ingatlan ajánlatok

Jelenleg együttműködő ingatlanközvetítő kollégáimat tudom ajánlani. 

Ingatlan ajánlatok

Jelenleg együttműködő ingatlanközvetítő kollégáimat tudom ajánlani. 

Blog

Jobb-e a társasház, mint a közös tulajdon?

Rendszeresen keresnek meg azzal a kérdéssel, hogy érdemes-e közös tulajdonból Társasházzá alakulni. A válasz nem egyértelmű, attól függ. Nagy vonalakban az alábbiakat érdemes végiggondolni.

  • Elővásárlási jog
    Közös tulajdon esetében a tulajdonostársakat elővásárlási jog illeti meg a Ptk. szerint, mely ugyan egy eladást költségesebbé, lassabbá tehet, azonban az ingatlanban tulajdonnal rendelkezők szempontjából előnyös lehet, ha megmarad az a lehetőségük, hogy ők vegyék meg az eladásra kerülő ingatlant. Társasház esetében ez a jog csak akkor illeti meg a tulajdonostársakat, ha ki van kötve az alapító okiratban.
  • Önálló tulajdoni lap/használati megállapodás
    Társasház esetében az egyes lakások önálló helyrajzi számot, albetétet kapnak, külön tulajdoni lapjuk lesz. Ez megnyugtató hatással bír a tulajdonosoknak, a piacon keresettebbek a társasházi ingatlanok, könnyebben megvásárolják, mint a közös tulajdont, bizonyos esetekben értéknövelő hatása is lehet a társasházi jellegnek a vásárlók nagyobb bizalma miatt. Közös tulajdon esetében is készíthető részletes használati megállapodás, mely okirattal rendezi a használat, gazdálkodás rendjét. Bankkölcsön csak olyan közös tulajdonban álló ingatlanra vehető fel, melyre megfelelő használati megállapodás van.
  • Gazdálkodás
    A pénzügyeket tekintve nem tartom egyszerűbbnek egyik formát sem a másiknál, mindkettőnél ugyanúgy konfliktusokra, nézeteltérésekre lehet számítani. Társasház esetében is közös tulajdon tárgya az ingatlannak, építménynek több része, azaz közös költség azt felújítani, karbantartani. Visszatérő kérdés például a tetőfelújítás kérdése, ázó pince, tönkremenő kazán, szennyvízszivattyú. Mindkét jogi formánál problémát okoz, hogy ki fizesse ezeket, mikor. Használati megállapodással rendelkező közös tulajdonnál véleményem szerint ezen költségek -az építmény jellegétől függően- jobban szeparálhatók, az egyes tulajdonosok nincsenek annyira egymásnak kiszolgáltatva.
  • Költségek
    A társasház alapítás igen költséges, körülményes tud lenni, több hónapos, akár több éves folyamat, építésjogilag teljesen tisztázottnak kell lennie az épületnek, földmérő bevonása is szükséges. Amennyiben bármely lakáson teher van, annak jogosultjának hozzájárulása is szükséges, mely további költségekkel járhat. Összességében több százezeres tétel már két lakásnál is. Használati megosztás készítése akár néhány nap alatt megoldható, nem előírás földmérő igénybevétele. Ügyvédi okiratba foglalás bankhitel esetén kötelező, a költségek töredéke, mint társasház alapításnak.

Részletes, személyre szabott konzultáció érdekében keressen bizalommal!

Elérhetőség

2092 Budakeszi, Fő utca 60
 

2092 Budakeszi, Fő utca 60